Hírek - Dr. Kovács József

Egészségügyi gazdasági vezetők üléseztek Gyulán a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórházban

Egészségügyi gazdasági vezetők üléseztek Gyulán a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórházban

Rendezvény házigazdájaként Dr. Kovács József főigazgató főorvos  köszöntötte a megjelenteket.
„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az EGVE Dél-alföldi Regionális ülésére intézményünkbe kerül sor, annál is inkább, hogy mintegy 1 évvel ezelőtt a szervezet alakuló ülésének is mi intézményünk adhatott otthont.

 Pándy Kálmán Kórház

A rendezvényt nagy érdeklődés kísérte


2012-ben az egészségügyi ellátó rendszer jelentős átalakuláson esett át, az állami kezelésbevétel számos új feladat elé is állított bennünket. Többek között vonatkozott ez a büntetés végrehajtás gazdasági társaságai által előállított termékek és szolgáltatások beszerzésére, valamint a központi közbeszerzésekből való beszerzésekre. Mint minden újat, ezt is tanulniuk kellett és kell az intézményeknek. Az elmúlt évben lezajlott ellenőrzés kapcsán visszajelzést is kaptunk ez irányú feladataink ellátásáról és nagy öröm számomra, hogy most mélyebben megismerhetjük a központi ellátás tapasztalatait, illetve a jövő fejlesztési irányát, valamint az itt bemutatott termékek és bemutatkozó társaságok jóvoltából a mintadarabokat is láthatjuk.”

 Pándy Kálmán Kórház

A termékek is kiállításra kerültek


A tegnapi sajtóorgánumokban a kórházak fizetésképtelenségéről esett szó, ehhez kapcsolódóan röviden reagált:

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnökeké

„Egyetlen kórház sem válhat fizetésképtelenné. Az elmúlt négy esztendőben tudatos konszolidációs menedzsment zajlott az egészségügyben, mely hozzájárult az adósságállomány csökkentéséhez.
Egyetlen egy kórház sem dőlt be, és nem fog a jövőben sem, ezért visszautasítunk minden tudatos rémhíresztelést, és határozottan cáfoljuk a sajtó azon valótlan állítását, miszerint kórházak válhatnak fizetésképtelenné.
Arra kérjük a sajtót, hogy ne keltsen felesleges pánikot, mert azzal a beteg emberek biztonságos ellátását veszélyeztetik.
Jelenleg több mint 300 milliárd Ft-ot meghaladó fejlesztés történik egészségügyi intézményeinkben, közel 400 uniós fejlesztési program zajlik vagy már be is fejeződött Győrtől Gyuláig, Nagykanizsától Nyíregyházáig, Mohácstól Vácig.”
- mondta el Dr. Kovács József országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnökeként.