Hírek - Dr. Kovács József

A Sarkadon megvalósuló szennyvízberuházás alapcső elhelyezési ünnepségén részt vett dr. Kovács József országgyűlési képviselő

A Sarkadon megvalósuló szennyvízberuházás alapcső elhelyezési ünnepségén részt vett dr. Kovács József országgyűlési képviselő
A nettó 1 milliárd 658 millió 122 ezer 478 forintból megvalósuló beruházás során 17,17 kilométer hosszúságú szennyvízcsatorna-gerincvezeték épül a városban, illetve 960 háztartáshoz bekötővezeték készül. A beruházás kezdetété jelző ünnepségen Csepreghy Nándor Miniszterelnökséget vezető helyettes államtitkár és dr. Kovács József országgyűlési képviselő is beszédet mondott.

Dr. Kovács József


Dr. Kovács József hangsúlyozta, hogy Békés megye, a Békés megyeiek – így a sarkadiak is – képesek kiemelkedő teljesítményre, tudnak jobban teljesíteni.  Az ilyen beruházások által fejlődik, épül és szépül környezetünk, településeink.

„Megyénk, s abban választókörzetünk településeinek a teljesítménye igenis kézzel fogható, komoly eredményeket tett le az asztalra az elmúlt években, mely rámutatott arra, hogy ez a régió is el tud indulni a fejlődés útján. Persze a sarkadiakat alapvetően - s nagyon helyesen - a Sarkadot érintő fejlesztések kell, hogy érdekeljék. Ezekben pedig az utóbbi években nem volt hiány. Csak a teljesség igénye nélkül elmondható, hogy önkormányzatuk számos sikeres projektet valósított és valósít meg Önökért. Több sarkadi középület energetikai korszerűsítése zárult le és több projekt van folyamatban, de tovább fejlődött a megyei szinten páratlan és méltán irigyelt kerékpárút hálózatuk, az Éden-tó környéke lassan tényleg kis ékszeres dobozzá válik, de beszélhetnénk az új műfüves labdarúgópályáról, az új orvosi rendelőről, a megújult közterekről és még hosszan sorolhatnánk a sarkadi fejlesztéseket.

Természetesen hasonló felsorolásokat lehetne tenni a választókörzet valamennyi települése kapcsán, s ezekhez a jobb teljesítményre utaló gondolatokhoz kapcsolható a második fontos üzenet, amire néhány mondattal korábban utaltam. Ez pedig nem más, mint a magyar kormány és az Európai Unió támogatása.

Európai Unió


Az Önök településének teljesítményét, csak ezen projekt során közel másfél milliárd Ft-tal támogatja a kormányzat és az Európai Unió, ami ékes bizonyítéka, hogy a kormányzat hisz Önökben, hisz az Önök álmaiban és támogatja azok megvalósítását.

Záró gondolatként kérem, engedjék meg, hogy jó munkát kívánjak az építőknek, Önöknek pedig azt kívánom, hogy kellő örömmel vegyék birtokba a jövő esztendőben átadásra kerülő beruházást.

Továbbá azt kérem Önöktől - sarkadiaktól - hogy merjenek álmodni, merjenek tervezni és merjenek támogatást kérni ötleteik megvalósításához, mert kormányunk értékeli és támogatja a teljesítményt!” – zárta gondolatait dr. Kovács József.