Nemrég került megrendezésre Gyulán a Magyar Nőorvos Társaság Délkelet Magyarországi Szekciójának XXXII. Kongresszusa. Az ünnepélyes megnyitón dr. Kovács József az Egészségügyi Bizottság elnöke, a Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgató főorvosa is köszöntötte a megjelenteket.
- Hogyan értékelné a kongresszust? - A
kongresszus kórházunk Szülészet-nőgyógyászati osztályának szervezésében került megrendezésre. A program előadásai több, korunk társadalmát érintő problémát feszegettek. Szakmapolitikusként különösen fontosnak tartom a gyermekvállalás ösztönzését, a szülői felelősség növelését, a családok megerősítését. Kórházunkban nagy hagyományai vannak a felvilágosító munkának, amelynek kezdete Jakubecz Tanár Úr munkásságáig nyúlik vissza. Munkatársaink azóta is – többek között ezekkel a rendezvényekkel – haladnak tovább a Tanár Úr által kijelölt úton.

Gyulán került megrendezésre a Magyar Nőorvos Társaság Délkelet Magyarországi Szekciójának XXXII. Kongresszusa
Az új egészségügyi és családvédelmi törvények legfőbb oka, hogy a magyar társadalom drámai gyorsasággal történő öregedésének gátat szabjunk. A családvédelem új szabályozása nem értéksemleges módon kívánja meghatározni a család intézményével kapcsolatos legfontosabb rendelkezéseket, hanem

egyértelműen állást foglal a család, a gyermekvállalás és az életvédelem, mint követendő és védendő társadalmi, nemzeti érték fontossága mellett.
A fenti értékek megvalósulását az orvos szakma oldaláról, a szülészet-nőgyógyászat szakemberei tudják leginkább segíteni.
- Kik kaptak meghívást erre a rendezvényre?- A konferencián a szakma kiemelkedő szaktekintélyei vettek részt, akik naprakész szakmai kutatások eredményeit osztották meg a résztvevőkkel. Az előadások több, korunk társadalmát érintő, problémára hívták fel a figyelmet. Rozgonyi Professzor Úr, többek mellett a HPV (humán papillómavírus) fertőzés megelőzéséről tartott előadást.
A konferencia keretében került átadásra a Szontágh emléklap, amelyet kórházunk munkatársa, dr. Faragó László főorvos vehetett át, több évtizedes szakmai munkája elismeréseként.

Dr. Kovács József az Egészségügyi Bizottság elnöke, a Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgató főorvosa is részt vett a Kongresszuson
- A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermekgyógyász Szekciójának tudományos ülése is nemrég került megrendezésre Gyulán. Ön is részt vett rajta?- A konferenciára meghívást kaptam, de egyéb elfoglaltságaim miatt nem tudtam részt venni.
Képek forrása: Pándy Kálmán Megyei Kórház
MCOnet-Kovács Tünde