Gyulán, a Harruckern János Közoktatási Intézményben tartották a Fiatal Gyermekgyógyászok XI. Konferenciáját február végén.
A konferencia tizenegy évvel ezelőtt, a fiatal gyermekgyógyászok kezdeményezésére indult, Budapestről. Azóta hagyomány, hogy mindig más városban és helyszínen rendezik meg a szakfórumot.

Mindig más városban és helyszínen rendezik meg a szakfórumot
Az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott dr. Sipos Péter, a Pándy Kálmán Megyei Kórház Gyermekosztályának osztályvezető főorvosa, őt Prof. dr. Molnár Dénes, a PTE Gyermekklinika tanszékvezető egyetemi tanára követte. Prof. dr. Túri Sándor, az SZTE Gyermekklinika tanszékvezető egyetemi tanára, a régió szakmai vezetője az egészségügy jelenlegi helyzetéről beszélt.
Majd
dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, valamint Dr. Kovács József, a Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgató főorvosa mondott köszöntőt.

Dr.Kovács József és dr. Görgényi Ernő is részt vett a Fiatal Gyermekgyógyászok konferenciáján
Dr. Kolozsi Anita, a rendezvény főszervezője ismertette: azért választották a Harruckernt, mert az intézmény minden feltételt biztosítani tudott a színvonalas, három napig tartó szakkonferenciához.
MCOnet