- A Parlament Egészségügyi Bizottságának elnökeként hogyan értékeli, hogy nemrég országossá terjesztették a Mintamenza programot, amely Békés megyéből indult, és amelyet a kormány is kiemelten kezel?

- A mintamenza program kialakítása országosan is igen jelentős. Nagy öröm számomra, hogy a kezdeményezés Békés megyéből indult ki.
Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács és a helyi ÁNTSZ szakemberei éppen úgy az ügy mellé álltak, mint az országos Alapellátási Intézet vezetése és több elismert gasztronómiai szakember. A helyi, helyben termesztett termékek megvásárlása és fogyasztása önmagában is számos pozitív értéket hordoz magában. Kiemelendő ezek közül a zöldségek, gyümölcsök frissebb volta, mivel a helyi zöldségek a piacon való megjelenést, eladást megelőzően akár 24 órán belül kerülnek betakarításra. Így a táplálkozási értékük nem csökken. A helyi élelmiszereknek továbbá jobb az íze, ugyanakkor a helyi gazdaságra élénkítő hatással bír a helyi közösségek, termelők lehetőségeit növelve. A kormány is az ügy mellé állt, ennek oka a helyi és regionális szinten elismert termékek értékesítésének gazdaság élénkítő hatása, erősítve a helyi identitást, a külső-belső piacok növekedését. A helyi élelmiszerek mintamenza programba való beépítése lehetővé teszi az évszakoknak megfelelő zöldségek, gyümölcsök fogyasztását. Így a közétkeztetésben részesülők friss növényekből, zöldségekből készített, jobb ízű, táplálóbb és olcsóbb alapanyagból készült egészséges ételeket fogyaszthatnak. Az egészséges táplálkozás ugyanis az egészséges életmódra nevelés egyik fontos pillére. Örülök, hogy a program az elmúlt hónapban már
Bács-Kiskun Megyében is bemutatásra került.

- A Pándy Kálmán Kórház főigazgató főorvosaként mit szól ahhoz, hogy a kórházakban is egészséges étkeztetést szeretnének? Az Önök kórházában történt már változás? - Gasztroenterológus szakorvosként is nagyon fontosnak tartom az egészséges táplálkozást. A gyulai kórházban a saját élelmezési üzemünk is szívesen vásárol helyi termelőktől alapanyagot. Természetesen a beszerzésre vonatkozó egyéb szabályok betartása mellett. Ennek köszönhetően betegeink változatos, ízletes ételeket fogyaszthatnak mind a normál, mind a gyógyélelmezési ételek formájában.
MCOnet - KT