Hírek - Dr. Kovács József

Halász János államtitkár a magyar színházak támogatásáról beszélgetett Gyulán

Halász János államtitkár a magyar színházak támogatásáról beszélgetett Gyulán
Halász János az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestere, dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Gedeon József a Gyulai Várszínház igazgatója tartott tájékoztatót a vidéki színházak finanszírozásával kapcsolatban.

Halász János abból az alkalomból érkezett a dél-alföldi városba, hogy a Gyulai Várszínház idén ünnepli 50. évadát és este bemutatják az ebből az alkalomból meghirdetett drámaíró pályázat győztesének, Zalán Tibornak A fáklya kialszik című darabját.



Több pénz jut idén a szabadtéri színházaknak



Az államtitkár Gyulán elmondta:  idén a különböző finanszírozások mellett mintegy 233 millió forintot sikerült a pályázati rendszerben kiosztani a szabadtéri színházaknak.  A legtöbbet az idén 50 éves Gyulai Várszínház kapta, 53 millió forintos sikerült elnyernie.  "A magyar színházak és a magyar kultúra is biztonságban van" - biztosított az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára



MTI/MCOnet