Magyarország most már jobban teljesít az egészségügy területén is – erről tartott nemrég sajtótájékoztatót Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.
A tájékoztatón elhangzott: egy felmérés szerint nőtt a bizalom az egészségügy iránt a lakosság és az orvosok körében; egyre többen látják úgy, hogy javul az egészségügy állapota, valamint az Orbán-kormány és a Fidesz-KDNP többségű parlament jó intézkedéseket hoz a rendszer működése érdekében.
Mint mondta, a Fidesz továbbra is elkötelezett az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülése mellett. Eddig több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó bérét emeltük meg, és a kormány most is tárgyalásokat folytat a dolgozókkal a további béremelésről – tette hozzá. Rámutatott arra, hogy a tavalyi bérfejlesztés eredményeként az orvosok nettó átlagkeresete 21 százalékkal, a szakdolgozóké pedig 11 százalékkal nőtt.

Magyarország most már jobban teljesít az egészségügy területén is – erről tartott sajtótájékoztatót Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője
A baloldallal szemben – amely fejőstehénnek nézte az egészségügyet, rabszolgának az egészségügyi dolgozókat, és a lakosságot sújtó folytonos megszorításokkal egészségileg is tönkretette a társadalmat – a jelenlegi kormány időről-időre áttekinti az egészségügy helyzetét, a problémákat, a feladatokat és az eredményeket - áll egy Fidesz közleményben.
A Fidesz-frakció szerint, hogy nem omlott össze az egészségügy, kizárólag a pályán maradó orvosok, ápolók és mentők elhivatottságán múlott. A Fidesz-kormány tégláról-téglára építi újjá az egészségügyet: rendezi a kórházak adósságát, korszerű mentőszolgálatot épít ki, az elmúlt két évben rezidensösztöndíjakkal ösztönözte a fiatal orvosok itthon tartását, és sor került a hiányszakmákban dolgozók ösztönzésére is.
Forrás: fidesz.hu
-tk-