Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) honlapján található lista szerint a konszolidációs összegből összesen 462 egészségügyi intézmény kapott. Több megyei és nagyvárosi kórház is több mint 100 millió forint támogatásban részesült.
Az egészségügyi államtitkárság közleményében kifejtette: az egészségügyi szolgáltatók a lejárt beszállítói tartozásuk enyhítése érdekében 2011 végén is kaptak konszolidációs támogatást. Ezt az összeget viszont az intézmények egy része nem tudta felhasználni, így az átutalt összeget vissza kellett fizetniük. A visszautalások nyomán 2012. december 10-ig 3,3 milliárd forint folyt be az Egészségügyi Alapba. Emellett a tavalyi év kiadásai után a gyógyító-megelőző kasszában 11,2 milliárd forint maradvány mutatkozott.

27 milliárdot osztottak szét az egészségügyi szolgáltatók között
A kormány 2012. december 18-án megjelent határozatában további 12,6 milliárd forinttal emelte meg az összevont szakellátás 2012. évi előirányzatát, amelynek a szétosztása szintén a teljesítmény, illetve részben likviditási szempontok szerint történt meg. Ebből az Országos Mentőszolgálat és a betegszállítók 200-200 millió forintot kaptak az üzemanyagköltségek növekedésének kompenzálása érdekében.
MTI/MCOnet