Hírek - Dr. Kovács József

Több mint ötven templom újul meg

Több mint ötven templom újul meg

Békésen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a Magyar Templom-felújítási Programnak köszönhetően több mint 50 Békés megyei templom felújítására fog sor kerülni. 

A harmincöt Békés megyei települést érintő felújítási program közel 755 millió forintos támogatással valósul meg.


Templomok_hir

A 3. számú választókerületben 11 településre 165 millió forint érkezett a Magyar Templom-felújítási Program keretében - ismertette Dr. Kovács József országgyűlési képviselő.

Dr. Kovács József említést tett arról is, hogy éppen a napokban tekintették meg Gyula legrégebbi lakóépületét, a megújuló Máriás-házat. Erre a célra is érkezett forrás a városba, és jártak a gyulai németvárosi templom felújításánál is.

N.D